Sajtónyilvános aláírási ceremónia keretében, együttműködési megállapodást kötöttünk a Debreceni Egyetemmel, melynek révén még szélesebb körű szakmai tudást és innovációt hozhatunk ügyfeleink számára. Ez a partnerség elősegíti a tudományos együttműködést és új lehetőségeket teremt a kutatás-fejlesztés területén. Az egyetem oktatómunkája a világszínvonalú kutatási háttérre épül, amely a versenytársaik fölé emeli őket.
„Fontos, hogy a kutatómunkánk során nem csak a tudományos kiválóságra törekszünk, hanem célunk az is, hogy ipari vállalatokkal együttműködve keressük az alkalmazási lehetőségeket.
A TTK nem egyszerűen egy képzőhely, hanem a kutatás-fejlesztés és innováció egyik nagyon fontos regionális központja, jelentős humánerőforrással és infrastruktúrával, amit az iparfejlesztés szolgálatába tudnak állítani.” – részletezte Prof. Dr. Kun Ferenc az egyetem Természettudományi és Technológiai Karának dékánja.
Az együttműködés a hallgatók számára is komoly előnyöket kínál.
Az egyetem együttműködő partnereként célunk, hogy a diákok az egyetemi képzés keretében megszerzett elméleti ismereteket és gyakorlati tapasztalatokat összekapcsolva, egy valós és inspiráló munkakörnyezetben fejlesszék szakmai készségeiket, valódi projektekben kamatoztathassák tudásukat- ezáltal nem csak elméleti, hanem gyakorlati tapasztalatokat is szerezhetnek a geoinformatika területén. Kilépve az egyetem falai közül, már készen állnak arra, hogy sikeresen integrálódjanak a munkaerőpiacra és releváns gyakorlati tudással rendelkezzenek. Bízunk benne, hogy együttműködésünk hozzájárul a szakmai közösség fejlődéséhez, és iránymutatást ad a jövő generációjának a geoinformatika és a drón alapú technológiák terén.
Küldetésünk, hogy a legmodernebb technológiát és szakértelmet összekapcsolva segítsük ügyfeleinket a gyorsabb és gazdaságosabb munkák elvégzésében, amellyel hozzájárulhatunk a beruházások hatékonyabb megvalósításához, a költségek optimalizálásához, valamint a hosszútávú fenntarthatóságához. Az egyetemi együttműködésünk további előnye, hogy lehetővé teszi számunkra, hogy a kutatások legfrissebb eredményeit integráljuk szolgáltatásainkba, ezáltal nem csupán a jelenlegi, hanem a jövőbeli projektek sikeres megvalósítását is támogatja.
https://hirek.unideb.hu/megerositett-partnersegek-ttk-n