Fontos pillanathoz érkezett a Paks és Kalocsa térségében a Duna Aszfalt Zrt. generálkivitelezésében létrejövő új Duna-híd építési projektje. Lapunk értesülése szerint január 26-án megtörtént a közel 1 kilométeres, három részből (két ártéri hídból és a közöttük épülő mederhídból) álló műtárgy mederhídján az utolsó MM20 jelű elem pályalemez betonozása.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházásában épülő hídon a balparti ártéri híd, majd a jobbparti ártéri híd szerkezetének betolását követően pénteken a középső elemet képező mederhíd is bezárult, így egybefüggővé vált a pályalemez.
„Ezzel a mai napon ténylegesen létrejött a kapcsolat a Duna bal- és jobb partja között a Kalocsa-Paks Duna-híd által” – olvasható a lapunknak eljuttatott beszámolóban.
Az összegzés azzal érzékeltette a pénteki esemény jelentőségét, hogy ezáltal lényegében előállt a végleges statikai váz, mely az átadást követően – figyelembe véve a hídszerkezetek tervezési élettartamát – legalább 100 évig átkelőként fog szolgálni a Duna folyam felett.
A munkálatok ugyanakkor még korántsem fejeződtek be: most kezdődik meg a híd felöltöztetése. Ennek során megtörténik a szerkezeteket védő bevonatrendszerek felvitele, felkerülnek a korlátok és a csapadékvíz-elvezető rendszerelemek, kiépítésre kerül a híd állapotát figyelő hídmonitoring rendszer.
Az ütemtervnek megfelelően a híd műszaki átadására tavasz végén kerül sor, az ezt követő hatósági forgalomba helyezési eljárás után adják át az átkelőt.
Az összegzés zárásként emlékeztetett, a munkaterület 2021-ben történt átadása óta