Jól haladnak a téli időszakban zajló kisebb munkálatok a négysávos főútként új nyomvonalon megépülő 83-as főúton – adta hírül a térség országgyűlési képviselője a közösségi oldalán. Dr. Kovács Zoltán friss képeket is közölt a Pápa és Győr között kiépülő 36 kilométeres új gyorsforgalmi útról.
A 8-as főút és Győr között összesen 73 kilométerig húzódó 83-as főútnak a szóban forgó új szakaszát két részre osztva kivitelezik:
Lapunk információi szerint jelenleg az útépítési projekt fő munkálatai szünetelnek a téli hideg időszak miatt, ugyanakkor a műtárgyak építésénél több helyen is zajlik a kivitelezés.
A 2020 októberében elrajtolt projektben idén már a befejező munkálatokat végzik el, miután a tervek szerint 2023-ban átadják a beruházást.
A tavaly év végi leállásig elvégzett munkákról a VEOL korábbi cikke adott hírt, eszerint december közepén az alapréteg aszfaltozása 100 százalékos készültségű volt, illetve a szakasz 50 százalékán már kétrétegű aszfalt található, valamint a főpályahidak nagy része is készen volt a tavalyi év végéig.
Kovács Zoltán akkori nyilatkozata szerint az útépítés a téli hónapokra a terveknek megfelelően leállt, ugyanakkor ebben az időszakban többek közt a szalagkorlátokat, vadrácsokat helyezik ki.
Forrás: https://magyarepitok.hu/utepites/2023/01/iden-lezarul-a-papa-gyorsforgalmi-elerhetoseget-megteremto-utepites