Nyírmeggyesen augusztus 30-án sajtótájékoztatót tartottak az M49-es gyorsforgalmi út fejlesztéséről. Az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházásában az M3-as autópálya és a Szatmárnémeti közeli határátkelőhely között épül ki négysávos út. A beruházás most zajló első ütemét a Duna Aszfalt Építő Zrt. kivitelezi, ennek során 28,15 kilométer hosszan jön létre a gyorsforgalmi út első szakasza.
Lapunk júliusban egy részletes projektcikkel is jelentkezett az idén tavasszal elkezdett fejlesztésről, amelynek keretében jelenleg információink szerint a főpálya nagy tömegű földmű építése zajlik. A munka során többek közt négy külön szintű csomópontot, 22 hídműtárgyat, egy komplex és egy egyszerű pihenőhelyet alakítanak ki, illetve kerékpárutat építenek négy helyszínen. A Kraszna folyó felett is megépül egy híd, továbbá a folyó mentén egy mobilgátat is telepítenek.
A szerdai eseményen Lázár János, építési és közlekedési miniszter; Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere; Kovács Sándor országgyűlési képviselő és Tilki Attila országgyűlési képviselő is részt vett.
A kabinet tervei szerint 2026 végére, a román kormánnyal történő együttműködés segítségével, autópálya fogja összekötni Nyíregyházát és Szatmárnémetit
– jelentette ki az építési és közlekedési miniszter.
Lázár János a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nyírmeggyes határában elmondta: a most épülő első szakasz folytatásaként a magyar-román határig megépül a másik, 17,5 kilométeres autópálya-szakasz is 150-160 milliárd forintos beruházási összeggel – fogalmazott a miniszter, hozzátéve, ezzel elhárul az akadály a két térség gazdasági és társadalmi együttműködése előtt.
Forrás: https://magyarepitok.hu/utepites/2023/08/itt-tart-az-erdelyhez-ujabb-gyorsforgalmi-kapcsolatot-teremto-utepites