Hatalmas forgalmat bonyolít a debreceni Sámsoni út, hiszen ez az észak-keleti agglomeráció számára az egyetlen tengely, amelyen megközelíthető Debrecen belvárosa. A környező települések lakói tehát akár autóval, akár busszal, ugyanazon a 2×1 sávos úton igyekeznek eljutni céljukhoz. Ebből ered, hogy sűrű tömegközlekedési útvonal is egyben a 471-es út (Sámsoni út), ahol rendszeres autóbuszjáratok közlekednek nagy utasforgalommal. E megnövekedett forgalmi helyzetnek a régi és elhasználódott útpályaszerkezet már nem tud ellenállni, teherbírása jelentősen lecsökkent, mély nyomvályúk alakultak ki rajta, az út állapota leromlott. Az út áteresztő képessége a megnövekedett forgalom nagyságának már nem tesz eleget.
Ennek megoldásaként indult el 2022-ben egy átfogó útfelújítás, amelynek során a Sámsoni utat két ütemben, 2×2 sávosra bővítik az összesen mintegy 3 kilométernyi, belterületi szakaszán: ezek számozásuk szerint a fejlesztés 5. és 6. üteme. A jelenleg zajló beruházás az 5. ütem, ez követi majd később a 6. ütem, amely során a 4-es főúthoz csatlakozó, Kassai úti csomópontnál, annak átalakítása mellett az út vasút alatti átvezetését is megvalósítják majd.
Az egykor legendásan balesetveszélyes útszakasz bővítése és átépítése pedig nagy lendülettel halad: a Debreceni Mélyépítő Holding Kft., a „KE-VÍZ 21” Zrt. és a Zemplénkő Kft. által alkotott konzorcium kivitelezésében zajlik a városhatártól a mintegy kétkilométeres útszakasz felújítása az Építési és Közlekedési Minisztérium megbízásából. A teljes beruházás négy üteme már elkészült, jelenleg pedig az 5. ütem zajlik, amit majd a 6., befejező ütem követhet.
Zalai Balázs főépítésvezető tájékoztatása szerint a jelenlegi ütem a csapadékvíz csatorna építésével kezdődött 2023 júliusában, míg az útépítés 2023 októberében indulhatott el. Az őszi nagymennyiségű csapadék jelentősen lelassította az útépítési munkákat, így az ütemesebb munkavégzés átnyúlt a 2024 első negyedévére is. Bár Jelenleg teljesen kész szakasz nincs, a belterületi szakaszon teljes pályaszerkezet építése történik, ezáltal összesen 1850 méter 2×2 sávos út építése valósul meg.
„Legfontosabb feladat jelenleg az 1+900-2+850 kilométerszelvények közötti útépítési munkák folytatása, őszi befejezése, az 1+000-1+900 kilométerszelvény közötti szakaszon a csapadékvíz csatornaépítés befejezése, majd az útépítési munkák teljes körű kivitelezése”
– emelte ki Zalai Balázs.
Talán a projekt legfontosabb beruházása a Kassai úttól a Báthori utcáig tartó nagyjából egykilométeres szakasz építése lesz, amelynek 2×2 sávra történő megépítése vasúti aluljáró kivitelezésével születhet meg egy következő közbeszerzési eljárás során.
A komplex fejlesztésnek hála így Debrecen egyik legbalesetveszélyesebb útja válik majd biztonságosan használhatóvá.