Újabb fontos pillanatához érkezett a paksi bővítés azzal, hogy elkezdődött a leendő hatos blokk alatti talaj kitermelése is, amely az első lépése az építés előkészítési munkálatainak – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.
Mint a tájékoztatóból kiderül, megindult a paksi atomerőmű leendő hatos reaktorblokkja alatti talaj kitermelése is, először öt méteres mélységig, miután ugyanez a tervezett ötös blokk esetében már megtörtént.
A munka nagyságát érzékelteteti, hogy utóbbi eredményeként nagyjából egymillió köbméternyi földet kellett elszállítani a helyszínről, és jelenleg is harminc-negyven teherautó hordja el a nyolc gép által kitermelt földet.
Kiderült:
a hatos blokk egyes pontjain 23 méteres mélységig kell majd leásni a stabilitás, a biztonságos működés garantálása érdekében, ez egy következő fázis lesz a munkálatokban.
Szijjártó Péter kitért arra is, hogy eközben zajlanak a stabilitás és a biztonság szempontjából rendkívül lényeges résfalazási munkálatok, már mintegy 700 méter meg is épült. Illetve a reaktortartály gyártása is folyamatban van Oroszországban.
„Mindez azt jelenti, hogy a 2030-as befejezése a munkálatoknak továbbra is reális célkitűzés” – közölte. A miniszter leszögezte, hogy Magyarország hosszú távú energiabiztonságának nélkülözhetetlen eleme a paksi erőmű bővítése, ezáltal hazánk az általa felhasznált elektromos áram körülbelül 70 százalékát maga tudja majd megtermelni. A hazai nukleáris kapacitást 2000 megawattról 4400 megawattra fogják növelni – összegezte.
Forrás: https://magyarepitok.hu/mi-epul/2023/09/nagyszabasu-munka-kezdodott-el-a-paks2-es-beruhazas-masodik-uj-blokkjanal-is
Illusztráció – Fotó: Dernovics Tamás/magyarepitok.hu