Menü
47-es_út_négysávosítás

Több mint 37 kilométernyi szakaszon tervezhetik a 47-es út négysávossá bővítését

Két új Kőrös-híd is épülhet a 47-es főút négysávosítása során.

A nemrég megjelent kiírás szerint Berettyóújfalu – Békéscsaba közötti, 2×2 sávos közúti kapcsolat terveinek készítéséhez keresik a kivitelezőt, a munka négy részből áll:

  • 1. rész: Körösladány, elkerülő út;
  • 2. rész: Köröstarcsa, elkerülő út;
  • 3. rész: Mezőberény, elkerülő út;
  • 4. rész: Mezőberény – Békéscsaba közötti szakasz engedélyezési és kiviteli tervének elkészítése.

1. rész: körösladányi elkerülő

Körösladányt elkerülő új, egybefüggő nyomvonalon tervezett 2×2 sávos, emelt sebességű főútja teljeskörű engedélyezési terveinek, szükséges engedélyeinek megszerzéséhez szükséges dokumentumok elkészítése, az építési engedélyek megszerzése, valamint a teljeskörű kiviteli tervdokumentáció elkészítése a nyertes feladata, hozzávetőlegesen 12 km hosszon.

Tervező feladatát képezi továbbá a meglévő Berettyóújfalu Mérnökségi telep bővítésének tervezése és engedélyeztetése is. A 800 nap alatt megvalósítandó fejlesztés várható mennyiségei:

  • egy különszintű csomópont,
  • két szintbeni csomópont,
  • egy vasút feletti műtárgy,
  • egy legalább 30 méter támaszközű, 2×2 sávos új országos közúti híd a Sebes-körös felett, valamint
  • hozzátevőlegesen 5 km új, 2×1 sávos bekötő út a 4234 sz. összekötő úthoz kapcsolódóan.

2. rész: köröstarcsai elkerülő

Köröstarcsát elkerülő új, egybefüggő nyomvonalon tervezett 2×2 sávos, emelt sebességű főút kialakítása a tervező feladata, nagyjából 4,5 km-en, valamint a 47-es főút 2×2 sávra való bővítése 4,4 km-en. Az engedélyezési tervek, engedélyek megszerzése, valamint a teljeskörű kiviteli tervdokumentáció elkészítése is a győztes ajánlattevőt terheli. A 800 nap alatt megvalósítandó fejlesztés várható mennyiségei:

  • egy különszintű csomópont,
  • két szintbeni csomópont, jellemzően turbó körforgalomként,
  • egy legalább 30 méter támaszközű, 2×2 sávos új, országos közúti híd a Kettős-körös felett,
  • oldalanként 1-1 tengelysúlymérő állomás, valamint egy kombinált vadátjáró.

3. rész: mezőberényi elkerülő

Mezőberényt elkerülő új, egybefüggő nyomvonalon tervezett, 2×2 sávos, emelt sebességű hozzávetőlegesen 8,3 km hosszú főút tervezése és engedélyeztetése és a teljeskörű kiviteli tervdokumentáció elkészítése a nyertes feladata. A 700 nap alatt megvalósítandó fejlesztés várható mennyiségei:

  • két különszintű csomópont és
  • egy vasút feletti műtárgy.

4. rész: Mezőberény és Békéscsaba közötti gyorsforgalmi út

Mezőberény és Békéscsaba között új, egybefüggő nyomvonalon tervezett, 2×2 sávos, emelt sebességű főutat szükséges kialakítania a nyertesnek, nagyjából 5,2 km-en, illetve a 47-es főút 2×2 sávra való bővítése 3,2 km-en. Ennek során a teljeskörű engedélyezési tervek, engedélyek, valamint a teljeskörű kiviteli tervdokumentáció elkészítése is a feladat része. A 700 nap alatt megvalósítandó fejlesztés várható mennyiségei:

  • egy különszintű csomópont az M44 gyorsforgalmi úthoz kapcsolódóan és
  • két szintbeni csomópont, jellemzően turbó körforgalomként.
Forrás: https://magyarepitok.hu/utepites/2023/11/tobb-mint-37-kilometernyi-szakaszon-tervezhetik-a-47-es-ut-negysavossa-boviteset

PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com